Hónapok óta zsarolta osztálytársát a 16 éves tatabányai fiút. Ennivalót és cigarettát követelt tőle nap, mint nap. Előfordult, hogy nem kapott, akkor a gyanúsított egy teniszütővel verte meg a sértettet.
2009. szeptemberében kezdődött a bűncselekmény-sorozat az egyik tatabányai iskolában. Új fiú került az osztályba, aki rossz módját választotta a beilleszkedésnek - közölte a Moronline.hu -val Léber Gabriella a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A sértett első ballépését használta ki a gyanúsított, aki már az iskolakezdés első napjaiban ellógott az iskolából. Osztálytársa a hallgatásért cserébe 5 szál cigarettát követelt. Mivel a sértett nem dohányzik, akkor nem tudott adni neki, de másnapra megszerezte a követelt mennyiséget.
A zsarolás mindennapossá vált, a gyanúsított előre közölte, hogy másnap hány szál cigarettára tartana igényt, ellenkező esetben verést helyezett kilátásba, melyet egy alkalommal valóra is váltott. Attila kíváncsi volt, mi történik, ha megtagadja a kérést. A gyanúsított egy teniszütővel verte meg, bár látható sérülést nem okozott vele, így sem a tanárok, sem a szülők nem szereztek tudomást az esetről. Attila a naponta kapott pofonokról és „öklösökről” sem szólt senkinek.
Egy idő után 16 éves fiúnak nem volt elég a cigaretta, Attila tízóraijára is igény tartott, amit szó nélkül átadott. Ha éppen nem volt a teremben, a zsaroló a táskájából vette ki azt, ami szerinte neki jár. A téli szünetet követően a sértett már élelmesebb volt: mire az iskolába ért, megette a szendvicsét.
A zsarolás-sorozatról múlt héten szereztek tudomást a tanárok, akik értesítették a Rendőrséget. A 16 éves fiút hétfőn vette őrizetbe a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, a Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b. pontja szerint minősülő súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, mely kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Aktuális Időjárás: Mostly Cloudy
Hőmérséklet: 12° C
Napkelte: 6:05 am
Napnyugta: 7:18 pm

Hozzászólás