Pénteken délután véget ért az a három napos oktatás, amely a szolgálatba álló vagy már szolgáló településőrök tudástárát hivatott bővíteni.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pályázata alapján – állami támogatás igénybevételével – a bűnügyileg leginkább fertőzött települések helyi önkormányzatai, települési önkormányzatok társulásai, valamint önálló költségvetéssel rendelkező közterület-felügyeletek a közrend és a közbiztonság erősítése érdekében településőröket alkalmazhatnak.
Eddig nyolc település jelentkezett Fejér megyéből az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) felhívására a településőrök foglalkoztatására kiírt pályázaton. A településőrök feladata, hogy a helyi közbiztonság javítása érdekében a közterület-felügyeletek tevékenységét támogassák.

Aktuális Időjárás: Felhős
Hőmérséklet: 13° C
Napkelte: 7:54 am
Napnyugta: 8:01 pm

HOZZÁSZÓLÁSOK
17 óra 13 perc
17 óra 14 perc
1 nap 16 óra
2 nap 13 óra
3 nap 18 perc
3 nap 12 óra
3 nap 15 óra
3 nap 23 óra
4 nap 12 óra
4 nap 22 óra