Névtáblagyűjtő szarka

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat
2010-07-29 15:28
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 

Névtáblákat és kopogtató kilincseket lopott egy 27 éves dunaújvárosi férfi. A férfit a rendőrök előállították a kapitányságra. Kihallgatása során elmondta szándéka az volt, hogy az eltulajdonított kis rézlapokat színesfémtelepen leadja - közölte Németh – Kész Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra szerda hajnalban a Vasmű út egyik lakásából érkezett jelzés azzal kapcsolatban, hogy az ott lakók az ajtajuk előtt motoszkálást hallanak. A járőrök azonnal ki is mentek a helyszínre, ahol a lépcsőházban egy 27 éves dunaújvárosi fiatalembert ellenőrzés alá vontak. A nála lévő hátizsákból 27 darab réz névtábla, valamint 4 darab kopogtató kilincs került elő. Így a férfit a rendőrök - ezek elszámoltatásával kapcsolatban - előállították a kapitányságra.

Mint, ahogy azt vallomásában elmondta, vagy hat lépcsőházban járt aznap éjszaka, mire összegyűjtötte a több, mint két tucat névtáblát. Mindegyik házban a tizediken kezdte, és haladt lefele a földszintig. Csak azokat a táblákat szedte le, amik rézből voltak, és könnyen le tudta őket szerelni, nem több, mint egy perc alatt. Amik nehezebben mentek, azokkal nem foglalkozott.

Szándéka az volt, hogy az eltulajdonított kis rézlapokat színesfémtelepen leadja, hogy pénzhez jusson. Kisebb tartozását szerette volna ebből rendezni. Tervét azonban a rendőrök meghiúsították.

A 27 éves, büntetett előéletű férfivel szemben folyamatban van az eljárás. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyelőre a sértettek beazonosításán, illetve a pontos kárértékek megállapításán dolgozik.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Moronline.hu a twitter -en! Kövesd!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Aktuális Időjárás: Tiszta, napos

Hőmérséklet: 11° C

Napkelte: 6:05 am

Napnyugta: 7:18 pm

Legyél TE is a Moronline.hu szerkesztője, írj cikket oszd meg véleményed!

UGRÁS FEL